Az nyer, akinek jobb van

A legtöbb kis- és középvállalkozó érzi és tudja, hogy a fejlődése és a versenyképessége fenntartásáért tennie kell. Sokan még több időt, még több munkát töltenek el cégük „fogságában”, mások újabb munkaerőt vesznek fel, havi 100-200 ezres plusz költséget magukra vállalva.

Mások pedig az automatizmusban, a modernizációban, a szoftverek bevezetésében hisznek!

Hisszük és tudjuk, hogy Ők, Ti, Mi vagyunk a jövő vállalkozói!

Fiatal cégként, de tapasztalt szakemberek lévén kb. egy tucat kisvállalkozóval és egy képzett könyvvelőirodával dolgozunk folyamatosan együtt, hogy olyan, nem elterjedt és így innovatív, új megoldásokat hozzunk létre, ami eltér a jelenlegi piaci kínálattól!

Egy email-es körkérdés több száz válasza alapján összegyűjtöttük, hogy a cégvezetők szerint mi az, ami kell egy cégnél?

- Tudjuk kik az ügyfeleink, tudjunk róluk minél több információt
- Legyünk naprakészek, nem csak, ha az irodában ülünk a mappáink között, de akár egy másik országban, zsebünkben a telefonunkkal
- Tudjuk követni az eseményeket, emlékeztessen valami minket arra, miről is beszéltünk egy hónappal, vagy egy évvel ezelőtt, hisz ennyi idő után halványulnak az emlékek, lássuk be, bármennyire is jók vagyunk!
- Hogy minél több pénzt el tudjunk tisztességesen számolni!
- Hogy egyszerűen, költséghatékonyan és gyorsan tudjunk hiteles számlákat kiállítani
- Csak mi lássuk az érzékeny adatokat

Ezek a legfontosabbak. Ezek kézben tartására tartanak sokan:

- határidőnaplót
- excel táblázatok tucatját
- számlatömböket és/vagy számlázóprogramot
- útnyilvántartó programot (vagy ennek hiányában szerveznek egy jó kis hétvégi programot a google térkép és egy jó kis excel tábla társaságában)
- fizetnek titkárnőt vagy titkárnőket
- tartanak túlórákat (ami többnyire szintén pénzbe kerül)
- mondanak le családi, baráti eseményeket időhiány miatt…

Miben találtuk meg közösen a megoldást?

80951622741393998300.png
Csodára mi sem vagyunk képesek. De amit nyújtunk, az egy olyan kompakt, minden lényeges fenti kérdésre kielégítő megoldást nyújtó ügyviteli szoftver, amit nem a sajt fejünk után, hanem hozzánk is hasonló, felvilágosult, jól fejlődő cégvezetőkkel alakítottunk és alakítunk még folyamatosan!

Elsődleges célunk a hatékonyság mellett az egyszerűség!

Célunk, hogy leendő és jövőbeni ügyfeleink a lehető legjobb ügyviteli szoftvert használhassák.

Olyan szoftveren dolgozunk amely:

- megfelel a NAV előírásoknak
- amiben nincs kismillió funkció, épp ezért a használata és a betanulása valóban nem több pár óránál
- amit tud, az nem csak elégséges, de tökéletesen, hibamentesen, egyértelműen működik
- rengeteg idegeskedést, jelentős pénzt és legfőképp sok-sok időt spórol meg a használójának!

A tesztelésben és a fejlesztés során felmerülő kérdések alapján figyeltünk arra, hogy

- szoftver nem helyettünk gondolkodik, de segíti a munkát
- az adattárolás maximálisan biztonságos legyen
- legyen „NAV biztos”
- legyen egyszerű
- és ne drága, hanem értékes legyen a használója számára,
- hogy 3 hónap múlva megfizethetetlenné váljon annak, aki lelkiismeretesen használja!

Mindenkit arra ösztönzünk, hogy merjen új dolgokba belevágni! Reméljük tudunk segíteni abban, hogy vagy pénzt, vagy időt, vagy mindkettőt meg tudjuk spórolni közösen!

Ingyenes tanulmány

27206742341469562935.png
Tudod mi az az 5 leggyakoribb hiba, amit a weboldal készítésnél el lehet követni? Töltsd le a tanulmányunkat, amiben elolvashatod hogyan kerüld el ezeket.
 

Ne tedd, ha jót akarsz!

11118865961381925448.jpg
Olvasd el az alábbi cikket, melyből kiderül, hogy miért ne válassz Joomla vagy WordPress alapú weboldalt.
 

Legfontosabb a tartalom

Egyre több cég gondolja úgy, hogy ideje komolyan venni az online marketing adta lehetőségeket. A Google legújabb algoritmus frissítése óta kicsit átrendeződött a találati lista.
 

Amit jó tudni, különben...

85142197621403429901.jpg
A weboldalak negyede öt perc alatt feltörhető! Elszomorító statisztika jellemzi a magyar és amúgy általában a világ weboldalainak összességét. De miért?
 

A weboldal halála

14484734251428502987.jpg
Itt van néhány egyszerű lépés, amit ha betartasz, akkor garantáltan kivégzed a weboldaladat. Lehet, hogy már el is kezdted, csak még nem tudsz róla...